36. fejezet I. rész

Kedveskéim^^ 

Köszönöm a két kommentet, aki szemfüles volt észrevette hogy levettem a pipálós dolgot, mert -elegemvan a bloggerből- eltűntek az eddigi pipák. úgyhogy innentől fogva a kommunikáció közöttünk még ennél is kevesebb lesz. *morcos. nagyon*

Azért itt van a következő fejezet! 

A hetem elég sűrű lesz, így lehetséges, hogy ennek a második része, csak jövőhét hétfőn jelenik meg, de ez még egyáltalán nem biztos. Tájékoztatást majd chatben kaptok!

boldog olvasást és karácsonyt meg újévet előre is, mert ünnepi hangulatom van. 




Valami meleg van a hátamon, és nem egy faágon vagyok. Ez rögtön világossá válik számomra, ahogy ébredezni kezdek.

Hát persze hogy nem! Hiszen FInnickék megtaláltak! – szinte ujjongok magamban.

Kinyitom a szemem és rá kell jöjjek, hogy egyáltalán nincsen még világos. Furcsán sötét van. Mintha, már fent lenne a nap, de mégse tud lesütni ránk. Felülök, hogy jobban meg tudjam figyelni a dolgokat. Finnick mellettem alszik, Marigold pedig ott ül, ahol tegnap én és Finnick és a mögöttünk elterülő kis öblöt, az azt szegélyező partot, erdőt figyeli.

-          Történt valami? – kérdem, miközben elnyomok egy ásítást.

-          Semmi érdekes – válaszol Marigold. Nem fordul meg, de hallom a hangján hogy mosolyog. – Tegnap este keltett Finnick, hogy bealudtál, és hogy mindjárt ő is alszik, úgyhogy leváltottalak titeket. De semmi mozgás. Akár aludhattam is volna – fejezi be egy ásítással.

-          Váltsalak? Én már kialudtam magam.

Marigold megfordul, mosolyogva méreget. Tudom, mire gondol. Hogy semmit nem tudnék tenni ha, megtámadnák a helyünket.

-          Fel tudlak titeket kelteni – motyogom. – Nyugodtan aludj. Ha bármi van, rögtön ébresztelek – ígérgetem neki, de csak a fejét rázva mosolyog.

-          Nem Pearl. Lassan kilenc óra van. Bár ez nem igazán látszik – mondja, és az égre néz. – Kíváncsi vagyok, mit tartogat mára az Aréna és a Játékmesterek. Az előző napok, túlságosan simán mentek… - töpreng.

-          Már akinek – morgom, de nem tudok igazán szomorú lenni. A csípéseim sem fájnak, a társaim itt vannak velem, itt van a tenger. Azt hiszem tényleg túl jól alakulnak a dolgaink. Azt mindenki tudja, hogy akinek egy ideig jól megy a sora az Arénában, annak egy idő után rosszul fog menni. – Mikor találtatok ki a partra? – érdeklődök és leülök Marigold mellé, úgy hogy lássam a tengert és a felhőkön keresztül is látható fehér napkarimát.

-          Már a legelső nap – válaszol csendesen. – Miután elhangzott a gong, szinte rögtön bevetettük magunkat az erdőbe. Csak egy hátizsákot mertünk szerezni. – Feltűnik, hogy kihagyja a történetéből a robbantásomat. – A mögöttünk lévő fák közé menekültünk. Nem sokkal később kiértünk a partra. – szórakozottan néz körbe, mintha szeretne valami mást keresni, vagy valaki mást, akinek elmesélheti ezt a dolgot. De nem nekem. – Finnick azt mondta, hogy maradjunk itt… Tudod… Tudod, én legszívesebben tovább mentem volna. Ez az egész part, annyira hátborzongató. Ismeretlen. Nyitott terület. De Finnick ragaszkodott hozzá. És ha akkor nem hallgatok rá, akkor lehet hogy sosem találunk meg Pearl. Ha akkor egyszerűen itt hagyjuk a partot, akkor lehet… szóval lehet …

-          Lehet hogy meghaltam volna – mondom ki azt amire Marigold gondol.

-          Igen.

-          Ha nem szereted ezt a partot, miért engedted meg hogy itt legyen a táborhelyünk? – kérdezem és egyszerűen csak az jár a fejemben, hogy Marigold hogyan gondolhatja azt a partról, hogy hátborzongató. hiszen ez az otthonom.

-          Azért Pearl, mert nektek tudom, hogy fontos. Mert ti a negyedik körzetből jöttetek. – Miattunk csinálja. Fogom fel a dolgot.

A nyakába vetem magamat és megölelem.

-          Köszönöm – suttogom a hajába.

Hallom, ahogy Finnick mögöttünk mocorogni kezd. Elengedem Marigoldot és mindketten hátrafordulunk.

-          Hé – mondja kissé álmos hangon. – Hol vagytok? – kérdezi, és felül. – Ja, már megvagytok, nem kell mondani.

A két kezével a szemét dörzsölgeti, és nyújtózkodik.

-          Pearl, te hogy nézel ki? – kérdezi aztán.

A szívem egy pillanatra megáll. Hogy érti azt hogy hogy nézek ki? Úgy mint ahogy szoktam.

Marigold mellettem kuncog.

-          Nyugi Pearly, Finnick csak arra utal, hogy valami krém van az arcodra száradva.

A levegő hangosan tör ki a tüdőmből ahogy megnyugszom.

-          És mond csak Marigold, te erre miért nem hívtad fel eddig a figyelmemet? – kérdezem, és már látom is magam, ahogy az undorító, büdös krém rá van száradva az arcomra. Önkéntelenül is nevetnem kell.

-          engem nem zavart – von vállat Marigold. – Na gyerünk, fel-fel emberek, mert dolgunk van – mondja mostmár mindkettőnknek és ő maga fel is pattan.

-          milyen dolgunk? – kérdezi Finnick miközben elnyom egy ásítást.

-          Hm… - vág túlzottan is töprengő arcot Marigold, mintha tényleg nem tudná hogy mi a dolgunk. Ő tudja. Nekünk Finnickkel fogalmunk sincs, hogy mi olyan fontos ilyenkor, amikor senki nem támadt meg minket, van egy jó kis táborhelyünk és végre beszélhetnénk. – Mondjuk Pearlynek meg kéne fürdenie, te összeszedhetnél pár halat, mert valami ennünk is kell és én is körülnéznék az erdőben, hátha találok néhány hasonló madarat mint a tegnapi. – és már meg is indul felénk hogy felrántson minket a földről.

A hasam, az étel szó hallatán, olyan hangosan kordul meg, hogy nincsen erőm tovább ellenállni. Egyetértek Marigolddal hogy élelmet kell szereznünk. És igen, egy fürdő sem ártana.

-          Látom ti nők, hogy összejátszotok – jelenti ki Finnick, majd végül ő is feláll.

A parti homok jóval hidegebb, mint tegnap. A felhők mögött megbújó nap, még mindig nem akar előjönni, így hát, kénytelen vagyok belátni, hogy talán a fürdőzés mégsem olyan jó ötlet. Hiszen hidegben kinek van kedve megmártózni a tengerben? Aki be van kenve vastagon büdös krémmel és máshogy nem szabadulhat meg tőle.

Úgy áll mellettem a két szövetségesem, mint valami rossz gyászolósor, akik azon röhögnek, hogy nem merek belemenni a hideg vízbe. Tényleg nagyon rossz gyászoló sor.

-          De hát hideg! – mondom újra és újra, a társaim felé pillantva, hátha kapok valami segítséget.

-          Na nem mondod Pearl – nevet ki Finnick. – Pedig már azt hittem legalább fürdővíz hőmérsékletű lesz.

-          De ez tényleg nagyon hideg! – mondom újra.

-          Jaj Pearly, annyira azért nem lehet szörnyű – győzköd Marigold egy kicsit kedvesebben, mint Finnick.

-          Persze, akkor ti miért álltok a víztől több méterre? – kérdezem leleplezve őket.

-          Csak is azért Pearl, mert mi nemsokára megyünk vadászni. Rögtön azután, hogy te befáradtál a vízbe és megígérted, hogy nem keltesz feltűnést – vág vissza Finnick.

-          Persze! – csattanok fel. – Akkor lássuk Finnick Odair, hogy te bele mersz-e menni a vízbe? – szinte már kiabálok, majd közelebb ugrok Finnickhez, és a kezénél fogva a tenger felé ráncigálom, ami nehezebben megy, mint azt elsőre gondoltam.  – Gyerünk már Finn! – kiáltom és olyan gyorsan szedem a lábaim hogy a homokszemek Finnick lábára hullanak, aki csak mosolyogva áll, lecövekelve a parton.

-          Figyelj Finnick, szerintem megoldom egyedül a vadászatot, te addig old meg a Pearl-problémát – mondja Marigold a társunknak és vállára kapva az íját, elindul az erdő felé.

-          Biztos menni fog egyedül? – kérdi Finnick.

-          Persze! De vajon neked menni fog-e? – szól vissza Marigold, aztán beveti magát az erdőbe.

Egy pillanatra abbahagyom a Finnickkel folytatott huzavonát és egyszerűen megállok előtte.

-          Nem veszélyes, hogy Marigold egyedül megy vadászni? – faggatom, egy kicsi szégenyérzettel, hiszen ha be mernék menni a vízbe, akkor Finnick mehetne Marigolddal vadászni.

-          Egyáltalán nem veszélyes – válaszol Finnick. – Mióta itt vagyunk Marigolddal, rajtad kívűl senki mással nem találkoztunk.

-          Senkivel? – kérdem, nagyra nyílt szemekkel.

-          Nem mindenki lehet olyan szerencsés, mint te, hogy napi rendszerességgel összefut a Hivatásosokkal – gúnyolódik Finnick.

-          Hahaha. Tegnap sem futottam össze velük – vágom ki magam a helyzetből.

-          Valóban. Úgy tűnik erősen javuló tendenciát mutatsz – mondja és közelebb jön hozzám, hogy alig egy kartávolságnyira van tőlem.

-          Bizony. Javuló, tendenciát – motyogom.

-          Ez egy nagyon jó jel. Tudod mi lenne még nagyon jó? – kérdezi ártatlanul és még jobbra is hajtja a fejét, amitől úgy néz ki mint egy aranyos kutyakölyök.

-          Mi lenne még jó Finn? – kíváncsiskodom semmit sem sejtve.

-          Ha nem kellenne erőszakhoz folyamodni, ahhoz hogy bemenj a tengerbe – kiáltja el magát Finnick és már fel is kap a vállára, úgy hogy a fejem lefelé lóg.

-          Hé! – kiáltom. – Engedj el! Engedj el! – ütlegelem a hátát.

-          De kényszerítettél erre Pearl – mondja Finnick. – Én szerettem volna normálisan megoldani, de te nem hagytad – vonogatja a vállát – ezt hagytad az egyetlen megoldásnak – már térdig gázol a hideg vízbe és úgy látszik, őt tényleg nem zavarja.

-          De Finnick! Hééé! Tegyél le! Kérlek szépen! – még mindig a hátát csapdosom, de mintha észre sem venné.

-          Szóval azt szeretnéd hogy letegyelek? – kérdezi és hallom a hangján hogy vigyorog.

-          Igen. Azt szeretném – sóhajtok és kezdek örülni, hogy Finnick felfogta hogy nem túl jó ötlet becipelni a vízbe. Engem nem lehet csak úgy becipelni a vízbe.

-          Hát rendben van – vonja meg újra a vállát. – Te kérted – mondja, majd visszahúz a mellkasa elé, úgy hogy az egyik kezével a lapockáimat a másikkal pedig a térdeimnél tart. – Szóval tegyelek le – néz rám le, még mindig mosolyogva.

És ekkor jövök rá, hogy nem túl jó ötlet, azt kérni hogy tegyen le, amikor már az ő derekáig ér a víz… Hát az nekem meddig érhet? Mielőtt tiltakoznék, már hallom is ahogy felnevet és eldob.

A hideg víz, olyan hamar fonja körül a testemet, hogy magam is meglepődök. Nem is olyan hideg. Megtámaszkodom a tengerfenéken és a felszínre lököm magam.

-          Te… ! TE! – kiáltom és olyan mértéktelen fröcskölésbe kezdek, hogy még Marigold is kapna belőle, ha kint állna a parton.

Finnicket egyáltalán nem zavarja látszólag.

-          Hé, Pearl! – csitít. – Azért nem kell túlzásba esni – mondja és közelebb lép hozzám majd mielőtt hátrálhatnék egy lépést magához húz és nincsen erőm tovább fröcskölni, mert kék színű szemei fogságba ejtenek, mint kalitka a gyenge madarat. Úgy verdesek a kezei között, mint egy aprócska, vizes madár.

-          Azt  hittem azt szeretnéd hogy letegyelek – jelenti ki ártatlanul Finnick, de a mosolya, az a pimasz mosoly rögtön elárulja. – De, ha mégsem, akkor most kárpótollak – mondja, majd még közelebb húzza az arcom az övéhez és megcsókol.