Sziasztok!
Nagyon köszönöm az előző részre érkezett 12 (!) pipát és két kommentet, örülök, hogy itt vagytok és jeleztek, nagyon köszönöm.
Köszönöm a +2 feliratkozót, így mostmár 6 a rendszeres olvasóim száma... Nyugodtan lehet ám menni többiek feliratkozni.:)
Jöjjön a 27. fejezet!
Idegesen babrálok a ruhám anyagával, miközben azon gondolkodom, hogy mit is kéne válaszolnom Arisznak. A kérdés nagyon egyszerű: Mi nyűgözött le legjobban a Kapitóliumban.
Nagyon köszönöm az előző részre érkezett 12 (!) pipát és két kommentet, örülök, hogy itt vagytok és jeleztek, nagyon köszönöm.
Köszönöm a +2 feliratkozót, így mostmár 6 a rendszeres olvasóim száma... Nyugodtan lehet ám menni többiek feliratkozni.:)
Jöjjön a 27. fejezet!
Idegesen babrálok a ruhám anyagával, miközben azon gondolkodom, hogy mit is kéne válaszolnom Arisznak. A kérdés nagyon egyszerű: Mi nyűgözött le legjobban a Kapitóliumban.
De nincsen válaszom. Engem nem nyűgözött le túlságosan
a város. Szép, különleges, de bizarr, ijesztő és idegen nekem. Valami olyasmi,
amit szeretek nézni, de nem szeretek megismerni, vele létezni. De ezt nem
mondhatom, mert akkor rögtön meggyűlöl az összes Kapitóliumi ember, akik
viszont imádják a városuk. és persze önmaguk. Ha a várost nem tudom
megdicsérni, hát megdicsérem az embereket.
-
Azt hiszem, az a
sok kedvesség és szeretet, amit a Kapitóliumi emberektől kaptam. – A többes
szám hazugság. Egyedül Audrától kaptam igazi kedvességet. Hally Bellytől pedig
szó szerint csak gyűlöletet kaptam és megvetést.
De ez a mondat legalább részben igaz.
-
Mosolyogj
bájosan! – parancsol rám Arisz, talán egy fokkal keményebben, mint az jólesik
az embernek, és kicsivel feljebb tolja az államat. – Nézz a szemembe.
Mosolyogj. Néha nézz a közönségre.
-
milyen volt a
válaszom? – kérdezem feszengve, mert nem igazán törődik vele, hogy mit is
mondtam.
-
Egész jó. Illik
a bájos és elbűvölő, elbűvölt szerepkörhöz.
Nagyot nyelek és bólintok. Bájos, elbűvölő, elbűvölt.
A stílus, amit kitaláltak nekem. Finnick pedig a vonzó és magabiztos. Kettőnk
szerelme a nagy tragédia, hiszen nem élhetjük le életünket közösen, hiszen
valamelyikünk meghal. Vagy mindkettőnk. Ez a Mi mesénk, amit reméljük, hogy
bevesznek a Kapitóliumiak. A mese, ami nekem talán most közelebb áll a
valósághoz, mint eddig bármi, ami a Kapitóliumban történt. Hogy Finnicknek mit
jelent ez az egész? Fogalmam sincs.
-
Mit gondolsz a
többi Kiválasztottról, esetleg szövődtek-e szövetségek? – szegezi nekem a
kérdést Arisz.
Egy rövid ideig nem tudom, mit mondjak. mégsem
árulhatom el valójában, hogy milyenek, vagy hogy kik a szövetségeseim. Ezért
hát folytatom a színjátékot.
Bájos kacaj.
-
Sajnos ezt nem
árulhatom el, de az Arénában minden kiderül – mondom és úgy vigyorgok mint a
vadalma. Mintha tényleg örülnék neki, hogy Ó, de jó, mind bemegyünk az Arénába,
lesz egy nagy buli, aztán nekiállunk gyilkolászni és a végén csak egy nyer. Ó,
de jó.
Arisz bólint.
-
Figyelj. A
nyakamat teszem rá, hogy Caesar rá kérdez a Finnick ügyre.
Aprót bólintok, jelezve hogy egyetértek, figyelek.
-
Játszd el, hogy
szerelmes vagy. Játszd el, hogy mennyire szomorú vagy, de ha kéne, meghalnál
Finnickért. Játszd el, hogy közös életet terveztetek.
-
De hát Finnick
önként jelentkezett! – csattanok fel, ahogy leesik, hogy hiba csúszott a
számításba.
Így hogy Arisz kimondta hogy meghalnék Finnickért talán
drasztikusan hangzik. A lelkem egyik fele azt mondja, hogy bizony hogy
meghalnék érte, míg van egy másik, ami csak annyit mond, hogy: Otthon várnak.
Otthon. Ez az egy szó, egyszerre telít meg melegséggel
és könnyekkel. Ez az egy szó előhozza az élni akarásomat.
-
Azt nem fogja
neked felemlíteni.
-
Miért nem? –
kerekedik el a szemem.
-
Mert az az adu
ász kérdése Finnickkel szemben – mondja nemes egyszerűséggel Arisz.
-
És mit
találtatok ki az adu ász kérdésre? – kíváncsiskodom.
-
Finnick azért
jelentkezett önként, mert meg akar téged védeni az Arénában.
-
értem.
Igazából engem a valódi válasz érdekel, hogy Finnick
miért jelentkezett önként. hogy miért mentette meg Fred életét. Hogy miért
csinálta ezt az egészet.
-
Valószínűleg fel
fog tenni kérdést a családoddal kapcsolatban is – folytatja Arisz. – Hogy
vannak-e testvéreid, hogy vajon mit gondolnak, ha most néznek.
-
Mit mondjak
neki?
Nem mondhatom el, hogy a nővérem meghalt, mikor még
nem is ismertem, az öcsém pedig azt sem tudja pontosan, hogy mi az a viadal,
mert a szüleink még a széltől is óvják. Hogy apának, már évek óta nincs állása.
Hogy muszáj kimennem a tengerhez emlékezni. Hogy folyton megy a tévé, mert
anyám utálja a tengert, mert az elvette a lányát. Ezt nem mondhatom el.
-
Mond, hogy
várnak haza és nagyon szurkolnak neked. Mesélj az öcsédről.
-
Honnan tudod,
hogy van egy öcsém? – szalad fel a szemöldököm.
-
Attól még, hogy
nem igazán látnak a Négyesben, én még ott élek – adja meg a magyarázatot Arisz.
-
Tud a nővéremről
is? – csúszik ki a számon a kérdés.
-
Igen.
-
Róla is kell,
beszéljek? – érzem, ahogy a feltörekvő könnyek kezdik összehúzni a torkom.
-
Nem.
A levegő élesen tör ki a mellkasomból, ahogy
megnyugszom és sietve nyelem le azt a pár könnyet, ami előbújni készült.
-
Pearly, nem
bíróságra készülsz, hanem egy interjúra. Caesar segíteni fog neked. Csak légy
bájos és kedves. És persze nagyon szerelmes. És akkor minden rendben lesz –
nyugtat tovább Arisz, tőle nem megszokott kedvességgel a hangjában.
-
Szerinted van
esélyem? – kérdezem halkan. Tudni akarom, hogy mit gondol valójában. Hogyha az
életösztönöm felülkerekedne, a jelenleg érzett vonzódásomon, akkor vajon képes
lennék-e megnyerni a viadalt. Egyáltalán van-e erre minimális esély.
-
Nem sok – mondja
fejcsóválva Arisz. – Finnick mellett lesznek támogatóid ez biztos, de nem
tudom, milyen Aréna lesz, milyenek a többiek és hogy hogyan reagálsz majd az
Arénára.
-
Mi lesz, ha
odabent lesz rohamom? Vagy rosszul leszek? – kérdezem, bár nem mintha sokat
számítana. egy két nappal több vagy kevesebb. Bár, ha azt nézzük, hogy az az
egykét nap van hátra az egész életemből, akkor igenis számít.
-
Mi lenne? Akkor
megvárod, míg jobban leszel. Nem tudjuk, milyen gyógyszer segíthetne, hiszen
amelyik elvileg segített volna, az elég rossz reakciót váltott ki – magyarázza
a mentorom.
Bólogatok. Nem tudok erre mit mondani. Vagyis nincsen
semmi, ami segítene rajtam.
-
A Hivatásosok el
akarnak majd kapni.
-
Akkor
kénytelenek lesztek megölni őket.
-
De én nem ölök –
mondom és görcsbe rándul a gyomrom. Én nem tudok ölni.
-
Márpedig muszáj
lesz – válaszol keményen Arisz.
Muszáj. Muszáj részt vennem a viadalon, muszáj ölnöm,
muszáj meghalnom. Azt hiszem arról, hogy mi történik az életemben, már nem én
döntök.
Jó rész volt, kíváncsi vagyok, milyen lesz az interjú. Bárom a következőt :)
VálaszTörlésKedves Biri! :)
VálaszTörlésNem tudom, mikor is írtam ide neked utoljára, de most megteszem :) Először is nagyon logikusan xD kezdem itt a végével. Nagyon tetszett, ez a párbeszéd, ami már sejteti bennünk az Arénát és nagyon találó volt az utolsó mondat. Mert igen, ilyen egy Viadal. Pearly továbbra is szerintem a kedvenc karakterem innen, tényleg nagyon emberi, kezdődik már látom benne is igazán az őrlődés a Viadal előtt. Nos az eddigi kedvenc fejezetem pedig azt hiszem a tükrös volt, nagyon megfogott az a rész. A fejléced is tetszik nagyon, az inetrjúra, na meg persze az Arénára, hogy tényleg lesz a köze vízhez, nagyon kíváncsi vagyok :) Még mindig lelkes olvasód
Clove <3