13. fejezet

Sziasztok! 
Bevallok nektek valamit. Ez az a bizonyos rész, ami után több napig nem tudtam írni, mert egy nagyon fontos és izgalmas része az egész történetnek. Egy olyan rész, amit már a történet elején kitaláltam. Ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogy reagáltok rá. Hogy tetszik, nem tetszik. Remélem hogy tetszeni fog és hagytok magatok után nyomot, akár egy pipában, akár egy kommentárban, akár egy chatbeli megjegyzésben, akár mindegyikben.
Köszönöm az eddigi pipákat és a támogatást, miszerint az amit én pötyögök tetszik. Ennek nagyon örülök! 

13. fejezet az ugrás után!





A szemembe világítanak a reflektorok, és egyre jobban örülök, hogy van valaki, akibe kapaszkodhatok. Még akkor is, ha ez a valaki Finnick Odair, aki arrogáns és bunkó. Még akkor is örülök.

Finnick magabiztosan integet, felemeli a fejét, ezzel eléri, hogy nők százainak mellkasából törjön elő sóhaj.

Én bezzeg valószínűleg úgy állok mellette, mint valami béna kis csimpaszkodó melléktermék. És amikor meglátom magunkat a kivetítőn, beigazolódik amit gondoltam. Így hát, kihúzom magam, felszegem a vállam, aztán integetni kezdek. Elkapok egy virágot, amit a nézőtérről dobnak be. Hálás mosolyt villantok arrafelé, mire többen is rám kacsintanak. Főleg a másik nem képviselői.

-          Nehogy abbahagyd! – súgja a fogai között Finnick.

-          Ugye, hogy tudok elbűvölő lenni? – kérdezek vissza én is mosolyogva, de még mindig a közönség felé fordulva.

-          Még mennyire – vigyorog Finnick, majd megfogja az arcom és megcsókol. Hallom, ahogy a közönség őrjöng, de csak nagyon távolról. Ez a csók nagyon más, mint amit Fred adott, nagyon más, mint amit a vonaton váltottunk. Nem törődök a közönséggel, mert hirtelen lefoglal az, hogy visszacsókoljam Finnicket. Érzem, ahogy a derekam köré fonja a kezeit, én pedig a hajába túrom a kezem. Nem zavar, hogy ezzel összetúrom a haját, nem zavar, hogy hányan nézik a képernyők előtt.

-          Valóban elbűvölő vagy – suttogja Finnick, én pedig levegőért kapkodom.

-          Bassza meg – csúszik ki a számon és rájövök mit tettem. – Ezt… ezt felejtsük el – dadogom.

-          Ugyan már Pearl, hiszen színjáték az egész. Nem igaz? – kérdezi, és nem tudom kiolvasni a tekintetéből, hogy mit gondol.

-          De, csak színjáték –motyogom, és újra kifelé mosolygok a közönségnek. Finnick egyik keze még mindig a derekamon pihen, de már nem tart olyan erősen, mint azelőtt. Neki ez az egész csak színjáték. És nekem is annak kéne lennie. Az is! Csakis azért csókoltam vissza, hogy a nézők elhiggyék, hogy egy pár vagyunk. Csakis azért csókoltam vissza, mert tartozom neki. Miért? Mert önként jelentkezett Fred helyett. Fred! vajon most mit gondolhat rólam? Semmi jót, annyi biztos. Érzem, ahogy a lovak lassítani kezdenek, majd teljesen megállnak. Snow elnök lép az erkélyre hogy elmondja ünnepi beszédét. De engem teljesen lefoglalnak a gondolataim.
 Mit csinálok ezután? Vajon Finnick tudja, hogy nekem mit jelentett ez a csók? Jelentett nekem ez bármit? Nem jelenthet semmit! Hiszen neki sem jelentett! Ő maga mondta, hogy ez az egész csak színjáték. Hát, azt kell, mondjam, ez a színészesdi neki jobban megy mint nekem.

Óvatosan felé fordítom a fejem. Ő egyenesen néz maga elé, de látom rajta hogy ideges. Mosolyogva fordul felém.

-          Hallgasd meg a jó, öreg Snow bácsit, mert különben bajban leszünk – mondja és visszafordítja a fejét.

Én csak fújtatok egyet és felírom magamnak hogy Finnicknek, legalább két pofon jár emiatt a kis incidens miatt. És még pluszba életen át tartó harag. Bár az életem vége nincs vége, úgyhogy módosítom világ végéig tartó haragra. Igen, az megfelelő lesz.

Jegyezze, meg hogy engem nem lehet csak úgy megcsókolgatni! Határozott, magabiztos fiatal lány vagyok, akit nem lehet csak úgy egy nagy- nagy-nagy bevonulás közepette megcsókolni! És azt is tisztáznom kell a mentorainkkal, hogy nekem ez nem fog menni. Ezek után nem játszhatom el a szerelmest Finnickkel, mert a végére tényleg szerelmes leszek. Az pedig senkinek nem hiányzik! Se nekem, se a hülye, arrogáns, bunkó, Finnicknek. Egyikünknek sem.

Valószínűleg véget ér Snow elnök beszéde, mert a lovak megindulnak visszafelé, én pedig próbálom magamban leszögezni, hogy mit fogok mondani Finnicknek, amikor elképesztően kiborulok. Márpedig ez rögtön akkor lesz miután felértünk a szobába.

Még egyszer megbámulnak, minket aztán beérünk a hangárba, ahol azonnal lefejtem magamról Finnick kezét, aki erre csodálkozva néz rám.

-          Mi bajod van Pearl? – kérdez őszinte kíváncsisággal. De nincsen időm válaszolni, mert megjelennek a mentoraink és a stylistunk és előttük nem akarom kiborítani a bilit.

-          Csodálatosak voltatok! Elbűvölőek! – tapsikol Audra. – És az a csók, a Kapitólium zabálni fog titeket! Vagy már most zabál!

-          valóban nem voltatok olyan rosszak – jegyzi meg szinte elismerően Chook. Arisz mellette áll, és a férfiba kapaszkodik, a szeme pedig olyan, mint két kisebb tányér.

Finnick meg akarja fogni a kezem és úgy felmenni, de nem hagyom neki. Elegem van belőle, meg az ócska kis trükkjeiből.

A liftben mindenki beszélget, kivéve engem. Bár feltűnik a többieknek is hogy egyáltalán nem vagyok jó hangulatomban, békén hagynak. Úgy látszik, nem sejtik, miért van rosszkedvem. Finnick viszont fura tekintettel méreget.

Amikor belépünk, a lakosztályba még csak körül sem nézek, azonnal elviharzok arra, amerre a szobámat sejtem. Szerencsére Finnick sejti, hogy valami nincs rendjén, ezért követ.

Becsukom magam mögött az ajtót és remélem, hogy hangszigetelt, mert nem fogom visszafogni magam.