32. fejezet

-        Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni az elöző részre érkezett 5 kommentet, fantasztikusan jól esik, hogy itt vagytok, kommenteltek pipáltok! ^^ És íme, eljövé egy újabb hétfő egy újabb fejezettel, ami mostmár valóban, teljes egészében a 65. Éhezők Viadala arénájában zajlik. Ti is olyan izgatottak vagytok mint én? Mint látjátok, az oldalsávba kitettem egy szavazást, mert mostantól nagyon hosszú fejezetekre lehet számítani (ez még nem az!), nagyjából 5-7 A4-es oldal Wordben, ezért tettem ki a szavazást, hogy szeretnétek-e ezt a mennyiséget megkapni hétfőn egybe, vagy esetleg szedjem szét és hétfőn, csütörtökön is egy megszokott hosszúságú rész... Na mit választotok? A döntés a Ti kezetekben. 
Azt hiszem ezek lettek volna a legfontosabbak, és most kedves olvasóim, íme a viadal.





Hölgyeim és Uraim, Kezdődjék hát a 65. Éhezők Viadala! – zengi a viadal konferanszéja és a számláló elindul.

Hallom ahogy a hullám nekicsapódik a sziklának. Látom ahogy az arany bőségszarun megcsillan a napfény, ahogy a másodperceim egyre peregnek. Körülöttem a másik huszonhárom érdeklődve nézi a környezetet, esetleg megrettenve áll, vagy máris a fegyvereket méregeti. Aggódva keresem a szememmel Finnick magas alakját, bronzosan csillogó haját. Nem látom. A szívem kihagy egy ütést. A Bőségszarú másik oldalán van.

nagyot szippantok a levegőből.

A só illata, a tudat hogy a közelben tenger van, a közelben van az otthonom egy kis darabkája, jobban megnyugtat, mint a Kapitóliumi szerek, vagy mint a szeretteim közelsége.

Ha én nem látom Finnicket, akkor ő sem lát engem. Akkor tudni fogja hogy a szaru másik oldalán vagyok. Vajon mit akar tenni?

Minket szinte teljesen körbe erdő vesz körbe, olyan tipikus tengerparti erdő, amire az ember nem hiszi hogy rejtekhelyet ad, de aki a Négyesben nő fel, az tudja hogy abban lehet a legjobban elrejtőzni.

Egyetlen alig ötven méteres szakasz van, ahol erdő helyett egy meredek, fehéres-vöröses színű sziklafal emelkedik, több száz méter magasba.

Az első ötletem hogy az erdőbe menekülök, ahogy elhangzik a gong. Marigold és Finnick majd megtalál.

Marigold. Őt sem látom sehol. Viszont, ha én nem látom, Finnick látja. Meg tudják beszélni, vagy inkább jelelni hogy mit csináljanak. De vajon mit szeretnének tenni?

Aggódva nézek a számlálóra 35 másodpercem maradt.

Mellettem jobbra a fiú áll az ötödikből, aki beállt a Hivatásosok közé. A szemében furcsa elszántságot látok, legalábbis nekem furcsának tűnik.

Balra tőlem talán a nyolcadik vagy a kilencedik körzet fiú kiválasztottja foglal helyet. enyhén vöröses haja van, amin furcsán csillog a napfény. Arra gondolok, hogy Finnicknek mennyivel szebb haja van.

A számláló már csak 25 másodpercnyi időt ad nekem.

a szaru körül rengeteg dolog van. Igen, buzogány is. Innen is jól látni, ahogy az apró kis tüskék kiállnak a nagy gömbből. Nem tudom elképzelni, ahogy bárkit is bántok vele. Senkit nem lennék képes megölni.

Ebből egyetlen dolog következik. El kell meneküljek. Be az erdőbe, nem túl mélyre, hogy Finnickék majd megtaláljanak. Vajon ők odamennek majd a szaruhoz? Vajon ha odamennek túlélik azt a vérengzést, ami ott szokott lenni?

A nyilak arany színű tegezben úgy verik vissza a fényt, mint a tükör. Kelletlenül a szemem elé kapom a kezem. És akkor meglátom. A kettes körzet lány kiválasztottja kettővel áll mellettem, balra. Nem a szarura figyel. Nem a fegyverekre figyel. Nem a többiekre figyel. Csak is rám figyel. Egyenesen engem bámul.

Szinte magam előtt látom, ahogy két másodperc alatt itt terem, leteper és a saját kezével megfojt. Nem kell neki belefolynia a szarunál folyó vérengzésbe. Ott vannak a társai. Ő engem nézett ki. A többiek valószínűleg Finnicket és Marigoldot veszik célba.

A rettegés olyan erővel fut végig a gerincemen, hogy nem vagyok benne biztos hogy állva tudok-e maradni az aprócska fém lemezen.

Nem gondoltam volna, hogy a viadal nekem, nekünk ilyen hamar véget ér. Rögtön az első napon. Ez szomorú. Persze tudom, hogy különben is meghalnék, de vajon muszáj nekem már most?

A harag olyan erősen izzik fel a lelkemben, mint a parázs, amikor az öcsém szórakozottan fújogatta, egészen addig amíg meg nem égette vele az orrát. De nekem nem kell féltenem az orrom. pár nap és én is halott leszek, oly mindegy hogy megég-e az orrom vagy nem.

De ha már egyszer meg kell halljak, hát úgy tegyem ahogy én akarom. És én nem most akarok meghalni. Hiába akar megölni ez a lány. Hiába akar megölni huszonegy másik. Hiába akar egyenesen Snow elnök golyót, nyilat, kést ereszteni a szívembe.

Még nem fog megtörténni.

Dacosan felszegem a fejem. 15 másodperc. Valamit tennem kell. Valamit amivel elterem a figyelmet, hacsak pár másodpercre is. Pár másodpercnyi előny számomra most napokat jelenthet.

A kettes lány, most néz a számlálóra. egy villámgyors mozdulattal kihúzom a hajamból a hajgumit. Audra még itt is odafigyelt a stílusunkra. A hajgumin egy egészen nagy méretű kagyló található.

Nem gondolkodok túl sokat, hanem cselekszek.

tíz másodperc.

Annyira messzire dobom el amennyire csak tudom.

kilenc, nyolc, hét, hat, öt… száll a levegőben a kagyló, majd földet ér.

négy,… add hogy elég nagy nyomást fejtsen ki.

három, kettő… és felrobban a taposóakna. 

egy. 

visszhangzik bennem a saját néma számolásom. A robbanás vöröse beteríti a látásomat, a fülemben összevegyül a tenger morajával, a visszaszámolással, hisztérikus sikolyokkal. 
Én tettem. 
Látom ahogy kétségbeesve fordulnak egymás felé az emberek. Mi történt? 
Vörösen villódzik előttem a kép, ahogy az akna felrobban. 
Köhögni kezdek a füsttől ami aljasan bekúszik a tüdömbe. 
Én tettem. 
Próbálom rávenni magam, hogy induljak el az erdő felé, de nem bírok megfordulni. Csak bámulom a robbanásom eredményét. 
Látom ahogy kigyullad a fű és ijesztően visszatükröződik az arany színű Bőségszaruról. 
Érzem ahogy a lábamból kifut az erő és előre esek a földre. 
Én tettem. 
Nagyot nyelek, majd fuldokolva köhögök és öklendezek a füsttől. Most kezd mindenki magához térni, rázogatják a fejüket, felmérik a terepet. És engem. Engem aki a robbanást okozta, engem, ahogy a fűben térdepelek és próbálok nem megfulladni. Ha eddig nem én voltam a célpont, hát most én lettem. 
Meg kell védenem magam valahogy. Ha rájönnek hogy most megölhetnek akkor meg fogják tenni. 
Reflexből kapom fel a késkészletet tőlem jobbra és egy métert előre kúszva egy hátizsákot is szerzek. 
Még mindig négykézláb vagyok, amikor valaki belémrúg. Én a hátamra fordulva nézek szembe az első támadómmal.