Sziasztok!
Mint látjátok visszaállítottam a dizájnt a megszokott jó öreg blogerre, a HTML kódolást pedig gyakorlom.
Szeretném megköszönni az előző részhet érkezett három kommentet, jól esik hogy biztattok, és azért látom hogy a többiek sem feledkeztek meg a történetről. szóval mindenkinek köszönöm aki elolvas és külön azoknak akik még nyomot is hagynak.
Itt van a 30. fejezet II. része.
íme.
Azt hiszem így jobb. Most hogy tudom, mi történt valójában. A virágszirmos éjszaka, már nem fojtogat. egyszerűen átölel, de nem vigasztal. Talán nincs is ki megvigasztaljon.
Mint látjátok visszaállítottam a dizájnt a megszokott jó öreg blogerre, a HTML kódolást pedig gyakorlom.
Szeretném megköszönni az előző részhet érkezett három kommentet, jól esik hogy biztattok, és azért látom hogy a többiek sem feledkeztek meg a történetről. szóval mindenkinek köszönöm aki elolvas és külön azoknak akik még nyomot is hagynak.
Itt van a 30. fejezet II. része.
íme.
Azt hiszem így jobb. Most hogy tudom, mi történt valójában. A virágszirmos éjszaka, már nem fojtogat. egyszerűen átölel, de nem vigasztal. Talán nincs is ki megvigasztaljon.
De tévedek.
Finnick gyengéden átölel. Nem ölelem vissza, csak hagyom, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcomon.
- Akkor az apám azt mondta, hogy tartozik nektek. Megmutatott téged az iskolában. Folyamatosan mardosta a bűntudat. Utáltalak érte. Téged utáltalak azért, mert az apukám nem tudta feldolgozni az eseményt. Téged okoltalak és gyűlöltelek, hogy annyi fájdalmat okozol neki. Legalábbis elhitettem magammal, hogy Te okozod a fájdalmát. Persze ez baromság. Már én is tudom.
- És ezért jelentkeztél önként? – kérdezem rekedt hangon, még mindig csorgó könnyekkel.
- Amikor kihúztak Pearl, én nem tudtam mit tegyek. Amikor találkozott a tekintetünk, úgy éreztem tennem kell valamit. Aztán kihúzták Fredet. Rólatok mindenki tudta, hogy szeretitek egymást, ha csak gyermeki, kezdetleges szerelemmel is. Akkor jöttem rá, hogy muszáj, önként jelentkezzem.
- Köszönöm… - szipogom. – Már nagyon régóta meg akartam köszönni.
- Tudod mit mondott az apám?
Kérdőn nézek rá.
- Azt, hogy nekem legalább tiszta lehet a lelkiismeretem. És azt hiszem most már neki is.
A mellkasa fel le mozog, ahogy nyugodtan szívja be, majd fújja ki a levegőt. A karján fekszem és őt figyelem. Ő meg a fekete eget. Nem engem, de ez nem zavar. Tudom, hogy nem szeret. Vagy legalábbis nem úgy szeret, ahogy én őt. Mert én hogy is szeretem őt?
úgy ahogy mást még soha. – suttogja bennem a hang.
-
Miért nézed az
eget? – kérdezem halkan, pedig tudom, hogy itt senki nem hallhat minket.
-
A csillagokat
keresem. Egyetlen csillagot szeretnék látni – feleli.
-
Nem fogsz.
Nem is foglalkozik vele, hogy mit mondok.
-
Érdekes, hogy
holnap bekerülök egy Arénába ahol huszonhárom másik, vagyis esetünkben
huszonegy másik meg akar majd ölni, és mégis azért érzem magam rosszul, mert
nem látok egy rohadt csillagot sem.
-
A fényszennyezés
miatt van – jegyzem meg halkan.
-
Tudod, Pearl,
igazából sosem terveztem, hogy indulni fogok a Viadalon. Sosem akartam önként
jelentkezni vagy hősködni. El tudod ezt te hinni rólam? – rám néz. csak egy
pillanatra fordítja felém a fejét, de akkor is elszakítja egy másodpercre a
tekintetét a csillagtalan égboltról.
-
Nehezen – mondom
nevetve. – Mindig is egy nagyképű, bunkó és szemét alaknak gondoltalak.
-
Mindent megtettem,
hogy annak gondolj – néz rám és ő is mosolyog.
-
Amielőtt
felszálltunk a vonatra, megígértem magamnak, hogy minden egyes nap fel foglak
pofozni – elevenítem fel az emléket.
-
Meg is tetted
első nap – kezd nosztalgiázni Finnick is.
-
Amire te
megcsókoltál – mondom halkan.
-
Emlékszem,
milyen felháborodott arcot vágtál – jegyzi meg kuncogva. – Máig sem tudom miért
tettem…
-
Aztán bementem
hozzád a szobádba és… - itt elakad a szavam, ahogy eszembe jut hogy milyen
gyenge vagyok.
-
azt mondtad hogy
nincsen esélyed és hogy meg fogsz halni – fejezi be a mondatomat Finnick. – De ez
nem igaz Pearl – mondja határozottan és újra felém fordítja a fejét. –
Túlélheted.
-
Ugyan már Finn,
ne viccelődj velem és ne kelts bennem reményeket. Felesleges – rázom meg
határozottan a fejem és most én nézek fel az ég felé. – felesleges finnick.
Viszont szeretném, ha te nyernéd meg a viadalt. Annak tényleg van esélye. Nem
is kicsi – mosolygok az égre, ahogy elképzelem, hogy a családom élelmet kap,
mert a negyedik körzet nyer.
-
Szövetségesek
vagyunk nemdebár? – kérdezi.
-
De – mondom és
nem értem ez hogy jön ide.
-
Akkor neked is
van esélyed. együtt – győzköd és megpuszilja a homlokom, majd újra az ég felé
fordul.
Nincs kedvem vele veszekedni, inkább visszafekszem a
karjára és újra őt kezdem vizslatni, nem a kopár, csillagtalan eget.
Érzem, ahogy lassan elnehezednek a szempilláim. Aludni
szeretnék, de ahogy belegondolok abba, hogy mi vár rám holnap, rájövök, hogy ez
a pillanat így most sokkal szebb. Finnick karján, vigyorogva, őt figyelve.
Sokkal, de sokkal szebb, mint amiket a holnap tartogat.
De talán mégis jobb lenne aludni. Így még egyszer,
békésen. Úgy hogy nem rettegek attól, hogy kik és mikor akarnak megölni. Ezért
hát kicsit közelebb húzódom a le-fel mozgó mellkashoz és hagyom, hogy
lecsukódjon a szemem.
Valaki a vállamat rázza gyengéden.
-
Pearl, kelj fel –
suttog Finnick és a haján megcsillan a napfény.
-
Máris reggel
van? – kérdezem és hallom a hangomon hogy kicsit rekedt. – Az nem lehet…
-
Hajnalodik. Most
kel fel a nap – magyarázza Finnick mámoros arccal. – Nem olyan szép, mint
otthon a Negyedikben, de mégiscsak napfelkelte.
Lassan tápászkodok fel a földről és a társammal együtt
a terasz szélére botorkálok.
A nagy épületek kitakarják a nap nagyrészét, de még
így is látszik ahogy az ég alja világosodik és egy
aprócska szelet a napból.
Elbűvölten nézem ahogy az ég alja fehérből, halványsárgába, narancsba majd
pirosba és lassan halovány kékbe vált. Nyugodtan dőlök neki Finnick mellkasának
és a légzésemet az övééhez igazítom. A szemem a napfelkeltén tartom és érzem
ahogy a keze az enyémre kulcsolódik.
-
Mennünk kel
Pearl. Nemsokára indulunk – suttogja a fülembe, ezzel kirántva az idilli
állapotból egyenesen a komor valóságba. A gerincemen felkúszik a hideg és
ijedten fordulok szembe Finnickkel. Aztán az agyamat elönti valami egészen
furcsa érzés.
-
Boldog 65.
Éhezők Viadalát Finnick Odair – suttogom és megcsókolom.
Borzasztóan tetszett ez a rész. Annyira romantikus, és szomorúan szép... Nagyon tetszik. Várom a viadalt, kíváncsi vagyok az arénára, meg hogy mi fog történni!
VálaszTörlésFinnick, szereted Pearly-t!!! SZERESD, parancsolom!
VálaszTörlésSally: örülök hogy tetszik, kíváncsi leszek mit szóltok majd az arénához^^
VálaszTörlésFlo: nokomment. :3 ♥
Fuu milyen szép rész volt, imádom :) várom a folytatást, meg hogy milyen arénát találsz ki :)
VálaszTörlésAhogy Flo mondta: Finick, szeresd Pearlt!
♥ jujj:3 mindig happy leszek az ilyen kommentektől:3
Törlés