17. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm a pipákat és a kommentárt Bridgetnek.:)
Indítanék egy játékot, a történettel kapcsolatban... akit érdekelne az kérem jelezzen nekem akár itt megjegyzésban akár a chatben!

fejezet az ugrás után!

A teremben egyelőre nincs ott mindenki, úgy látom még legalább hatan vagy nyolcan hiányoznak. Ám nem tudom megállapítani, hogy kik. A hivatásosokat messziről felismerni, az első körzet két kiválasztottja, a hosszú hajú lány a rémálmomból, az emlékére kiráz a hideg és kiver a hideg verejték is. A széles vállú csávó, bikaképpel. A második körzetből a lány, akinek az apja a békeőrök vezetője. A második körzet fiú kiválasztottja, aki láthatóan a lányon csüng. És az ötödik körzetből a fiú.

-          Az ott tényleg az ötös fiú? – kérdezi Finnick. – Beállt a Hivatásosok közé? – hitetlenkedést hallok a hangjában.

-          Én azon csodálkozom, hogy bevették – súgok vissza. – Nevess fel, mintha vicceset mondtam volna.

Azt teszi, amit mondok. Annyira természetes. Aztán puszit nyom a fejem búbjára. Minden szempár ránk szegeződik. A legtöbből valami furcsa, csodálattal vegyes vágyakozás van, ám a Hivatásosokéból egyszerűen gyűlölet és ellenszenv süt.

Végül megérkeznek a többiek is és mindenki beáll egy nagy körbe és a középen lévő nő, aki olyan huszonegynéhány éves lehet, elmondja, hogy mit kell csináljunk.

Közvetlenül mellettem jobbra, a tizenkettes lány kiválasztottja áll. Barna haja van és szürkés szeme. Legalább fél fejjel magasabb, mint én és a szemében valami olyasmit látok, amit a legtöbb szegénykörzetekből valókéban nincs. Elhivatottságot. Erőt. Győzni vágyat. Kedvességet.

Nem tudom lesznek-e szövetségeseim az Arénában, Finnicken kívül. Várjunk csak… egyáltalán nem biztos, hogy Finnick a szövetségesem lesz. Erről eddig soha nem beszéltünk. Lehet, hogy egyszerűen engem is kinyír majd. Ránézek és látom, hogy ő is a többieket pásztázza. Eszembe jut a tegnapi vitánk, az arc, ahogy rám nézett. Teljesen biztos, hogy ki fog nyírni. Miért hagyna életben?

Úgy tűnik, közben a nő végzett és már páran el is indultak a különböző állomásokra. Nem tudom mivel kéne kezdenem. Semmihez sem értek. 

-          Szerintem kezdjük együtt az ehető növényeknél. Az sose árt – löki meg a vállam Finnick és a fejével a szóban forgó állomás felé biccent.

-          Felőlem – mondom és vállat vonok.

Egészen jól belejövök ebbe a növényesdibe, ráadásul hasonlókat is kérdeznek, mint amik nálunk vannak.

-          Finn, szerinted lehet, hogy az Arénának köze lesz a tengerhez? – kérdezem suttogva.

-          Már, miért lenne köze? – kérdez vissza, miközben a többieket pásztázza. – Durvák ezek a Hivatásosok – jegyzi meg és a fejével feléjük int. – És azt hiszem a tizenkettes lány se rossz.

-          A tizenkettes? – kérdezek vissza hitetlenül, bár én is láttam rajta valamit a körben.

-          Nézd, hogy bánik a nyíllal.

És tényleg. Először úgy tesz, mintha csak béna lenne, hogy a többiek ne figyeljenek rá, de lehet látni a tartásán hogy nem most fog életében először ilyen fegyvert a kezében.

Majd amikor úgy gondolja, hogy senki nem figyeli, újra az idegre helyez egy nyílvesszőt. Ami egyenesen a bábu szívét találja el.

-          Ügyes – jegyzem meg.

-          Túl ügyes – morogja Finnick az orra alatt. – Gyere, menjünk át végre valami fegyverhez, unom már ezt a sok zöldséget – mondja és el is indul a kések felé.

-          Lehet, hogy egy ilyen zöldség okozza majd a halálodat. Számtalan mérgező van. Legalábbis itt sokat mutattak – loholok utána.

-          Igen? – kérdezi, de nem is figyel rám, hanem még mindig a Tizenkettes lányt vizslatja.

-          Jaj, hagyjad már! – kiáltok fel egy kicsit hangosabban a kelleténél. És sajnos más is meghallja, nem csak Finnick. A Hivatásosok.

Nem is vettem észre, hogy itt vannak tőlünk pár méterre. Most megteszik azt a kis távot, ami elválaszt tőlük, és alig fél méterre állnak meg velünk szembe. A második körzetből való lány van elöl, jobbra tőle a két egyeske, balra tőle a fiú az ötösből, mögöttük pedig a második körzet fiúja húzódik meg.

-          Na, mi van? Csak nem veszekszik a kis álompár? – kérdezi gúnyosan. – Csak nem rájöttetek, hogy nem élhetitek túl mindketten a viadalt? Igazából egyikőtök sem fogja túlélni a Viadalt. – A szőke hajú lány úgy vihog fel akár egy ló. Kint vannak a nagy metszőfogai.

-          Törődj a magad dolgával. Apuci pici lánya – vág vissza Finnick és megpróbál ellépni mellőlük és engem is magával húz. Mióta fogom a kezét?

-          Mit mondtál? – kérdez vissza a lány kissé mérgesen. – Mit merészeltél mondani?

-          Azt hogy menj arrébb – néz rá Finnick, mintha csak csodálkozna, hogy még mindig itt van. – Meg hogy apuci pici lánya vagy. Vagy ezt a többiek nem tudják? – kérdezi és csodálkozva néz rájuk. – Nem árultad el nekik, hogy ki az apád?

-          Fogd be négyeske, mert kivájom a szemed – mondja egyre dühösebben és valahonnan egy kés kerül a kezébe. Ez az a pillanat, amikor én arrébb rántom Finnicket, a kiképzőnő pedig közbelép.

-          Mi folyik itt? Tedd el a kést kislány, mert még bajod esik – mondja és a kettes lányra néz. – Mindenki menjen a dolgára! Majd kötekedhettek az Arénában! – kiabálja úgy, hogy mindenki hallja.

Érzem, ahogy remegni kezdek, az Aréna szó hallatára. Merthogy ennek az incidensnek hála mi leszünk a kettes lány és az egész Hivatásos csoport első célpontjai. Rettegés fut végig rajtam és felfordul a gyomrom. Kitépem a kezem Finnick szorításából és a mosdó felé futok, mielőtt mindenki előtt kidobom a szerény reggelim.